Kábítószergyanús anyagokat foglaltak le Dörben

A csornai nyomozók egy döri családi házban tartott házkutatás során, kábítószergyanús anyagokat, növényeket, illetve a termesztéshez szükséges berendezéseket foglaltak le.
A csornai nyomozók egy döri családi házban tartott házkutatás során, kábítószergyanús anyagokat, növényeket, illetve a termesztéshez szükséges berendezéseket foglaltak le.
A rendőrök még a helyszín közelében elfogták azt a férfit, aki Miskolc külterületén egy késsel olyan súlyosan megsebesített egy másik férfit, hogy az a helyszínen elhalálozott.
A szigetszentmiklósi rendőrök két kábítószer-kereskedő ellen folytatnak eljárást.
Az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei még a helyszínen elfogták azokat a fiatalkorúakat, akik egy boldvai házba törtek be.
Élettársa lakásának konyha pultja alá bújt el az a férfi, akit a tiszaújvárosi körzeti megbízottak elfogtak.
Egy szemetelés miatt kialakult nézeteltérés végére próbált meg egy miskolci férfi erőszakkal pontot tenni.
A kunszentmiklósi rendőrök pár napon belül beazonosították, elfogták és őrizetbe vették a betörés feltételezett elkövetőjét.
A törökszentmiklósi rendőrök elfogták azt a három helyi fiatalt, akik ellopták egy padon alvó férfi övtáskáját.
Egy 28 éves jobbágyi férfi és egy 30 éves csécsei nő ellen indított büntetőeljárást a Pásztói Rendőrkapitányság.
A jászsági rendőrök elfogták azt a két férfit, akik Jászkiséren betörtek a plébániába.