Bűnügyek

Nagy tételben loptak

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök elfogták a kamionponyva kivágós társaságot. Videó és fotók!

Előzetesben a három támadó

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kihallgatásuk során mindhárom fiatal részletes beismerő vallomást tett.

Tetten érték

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki elterelte a sértett figyelmét, majd ellopta az értékeit.

Játszótéren fenyegette meg a kisfiút

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megkérdezte, hogy mennyi az idő, majd egy késsel fenyegetőzve rabolta el a megfélemlített sértettől a telefonját.

A vezetőre hivatkozott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentés napján a gyanúsítottat és a fűkaszát is megtalálták a kiskunfélegyházi rendőrök.

Még aznap visszakapta az autóját

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Beismerte a gyanúsított, hogy beszállt Decsen a járműbe, majd elhajtott vele.

Hamis pénzzel fizettek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi rendőrök kezdeményezték a négy gyanúsított előzetes letartóztatását.

Rablás miatt őrizetben (videóval)

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás adatai szerint egy pápai férfi 68 éves ismerősét rabolt ki. A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai még aznap őrizetbe vették.

Előzetesben a kábítószer-termesztő - videóval

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 37 éves harkai lakosnak, akinek a házában a nyomozók 498 tőből álló marihuána-ültetvényt találtak.