Lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, előzetesbe került
A 32 éves férfi egy héttel ezelőtt szökött meg.
A 32 éves férfi egy héttel ezelőtt szökött meg.
Segíteni hívták azt a sajókazai férfit, aki a költöztetésért cserébe bútorokat kapott. Az adományt azonban a tulajdonos tudta nélkül még megtoldotta egy laptoppal és egy táblagéppel.
A gyanúsított egy idős férfi pénzét vette el.
A fővárosban fogták el a 20 éves gyanúsítottat.
A rendőrök három férfit vettek őrizetbe az Ercsiben történt garázdaság miatt.
A rendőrök elfogták azt a két sajóbábonyi lakost, akik kifosztottak egy idős nénit Debrecenben. Az egyik férfi az ágyneműtartóba bújt az őt kereső rendőrök elől. Harmadik társuk már előzetes letartóztatásban van.
A szentendrei rendőrök két férfit vettek őrizetbe.
A férfit fogolyszökés miatt keresték a ráckevei rendőrök.
A kiskunfélegyházi rendőrök beazonosították és őrizetbe vették az erőszakos szeméremsértőt.
Alkalmi ismerősével keveredett szóváltásba egy szegedi férfi az egyik helyi vendéglátóhelyen. A férfi ellen garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.