Elfogták a férfit, aki nagy értékű karórát lopott
Egy nyíregyházi nyomozó ismerte fel a feltételezett tettest, akit korábban már igazoltattak a városban.
Egy nyíregyházi nyomozó ismerte fel a feltételezett tettest, akit korábban már igazoltattak a városban.
Templomból lopott, majd egy német állampolgárt akart kirabolni egy szegedi fiatal, aki később egy lépcsőház bejárati ajtajának üvegét is betörte 2016 márciusában. K. Dániellel szemben a rendőrség vádemelést javasol.
Vádemelést javasol a rendőrség a faddi fiatalok ellen.
A szentendrei rendőrök rablással gyanúsítják a 42 éves férfit.
A rendőrség befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki Lőkösházán megütött egy szolgálatban lévő polgárőrt és könnyű sérülést okozott neki.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök Létavértesen fogták el a férfit.
Sarkad külterületén intézkedtek a rendőrök engedély nélküli fakivágás miatt. A rendőrség lezárta a gyanúsítottakkal szemben folytatott nyomozást.
A II. kerületi rendőrök elfogták azt a férfit, aki több alkalommal lopott nagy értékű kerékpárokat.
A rendőrök Tatabánya térségében fogták el az osztrák férfit.
A nádasban megbújva fogták el azt a két férfit, akik Fegyvernek külterületén egy lineár öntözőrendszert kíséreltek meg eltulajdonítani.