Bűnügyek

10 betörés, 2 gyanúsított

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik Karcagon több zártkerti ingatlanba is betörtek egy éjszaka alatt.

Rendőrkézen

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azt mondta, hogy albérletbe költözik, de közben ki akarta rámolni szombathelyi társasházak lépcsőházait.

Bronzkori baltát árult

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 25 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szécsényi nyomozók.

Garázdaság és testi sértés miatt vádemelési javaslat

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes szóváltást követően egy kisteleki és egy szegedi férfi bántalmazta egymást Szegeden. A rendőrség vádemelést javasol a gyanúsítottakkal szemben.

Bántalmazta a biztonsági őrt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók beazonosították, elfogták és őrizetbe vették a rablás bűntett és testi sértés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 25 éves kecskeméti férfit.

Rendőrökre támadt

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejárati ajtót feszegette éppen egy tolvaj, amikor a mosonmagyaróvári rendőrök tetten érték, felszólították, de a férfi rájuk támadt.

Előzetesbe került

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 43 éves férfi egy újhartyáni házba akart betörni.