Bűnügyek

Közlemény

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A borsonline.hu internetes portálon 2016. május 17-én 13 órakor közzétett „Rémálom: lehet, hogy örökre eltüntetik a szegedi kisfiút, ha nincs ott az anyukája” című közléssel kapcsolatban a rendőrség az alábbi tájékoztatást adja.

Oszlopokra másztak, lámpát loptak

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A három férfi ellen a pásztói nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

Lezárt ügy: rablás

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 16 éves lánnyal és 18 éves társával szemben.

Bódultan vezetett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer gyanús anyagot is találtak a rendőrök.

Lezárult a nyomozás

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak a két salgótarjáni zsebtolvajnő ellen.

Kerékpártolvajok rendőrkézen

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bejelentés után néhány perc alatt elfogták a három feltételezett elkövetőt, akiknél két lopott kerékpár volt.

Vádemelési javaslat

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Évek óta fenyegette családját a hoboli férfi.