Döbröközön falfirkáztak

Mindkét helyi férfit gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
Mindkét helyi férfit gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
A rendőrség vádemelést javasol azzal a két szegedi férfival szemben, akik a gyanú szerint időskorú asszonyt raboltak ki 2016 januárjában.
Szóváltás fajult tettlegességig Almáskamaráson.
Vádemelést javasol a rendőrség a csaló ügyében.
Emberölés bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
Emberöléssel gyanúsítják azt a 45 éves román férfit, aki 2016. április 25-én éjjel halálra verte ismerősét, majd a holttestet egy szeméttárolóban rejtette el.
A rendőrök összesen közel 1,5 kilogramm marihuánát, 252 gramm gombát, 15 tő vadkendert és 15 darab gombatenyészetet találtak és foglaltak le.
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik betörtek egy sajóivánkai raktárba és onnan különféle szerszámgépeket loptak el. Az eljárás eredményeként a jogos tulajdonos visszakapta az eltulajdonított értékeket.
A nyomozók elfogtak két tatabányai férfit, akik pszichoaktív anyaggal kereskedtek.
A szervezők egy kínai újságban hirdették magukat.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.