Bűnügyek

Kifosztotta áldozatát

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik debreceni buszmegállóban egy szabadnapos rendőr ismerte fel azt a fiatalkorú fiút, aki pár órával korábban kifosztott egy idős nőt Hosszúpályiban. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Edzés helyett verekedtek

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőtárkányi konditeremben kezdődött nézeteltérés másnap is folytatódott.

Egy nap alatt három helyre tört be

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki a gyanú szerint Tárnokon követett el rövid időn belül több bűncselekményt.

Bántalmazta a jegyellenőrt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök egy 29 éves férfit vettek őrizetbe.

Garázdaság Koppányszántón

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a verekedőket.

Tapétavágóval fenyegette az ellenőröket egy férfi Szegeden

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tapétavágóval fenyegette a jegyellenőröket egy férfi Szegeden. A 43 éves F. Zsolt ellen felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.