Bűnügyek

Pénzt, bort és cigarettát követeltek

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány órán belül elfogták a jánoshalmi és kiskunhalasi rendőrök azt a két fiatalt, akik a megalapozott gyanú szerint téglával betörték a sértett házának ablakát, berúgták az ajtót, majd husánggal felfegyverkezve követeltek pénzt, bort és dohányárut.

Egy lovagias ügy

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett a barátnője becsületét védte, miközben a gyanúsított késsel támadt rá.

Születésnapból garázdaság

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két társaság ünnepelt születésnapot a hétvégén egy szegedi szórakozóhelyen. Az esten a többszöri szóváltást, végül tettlegesség követte.

Zsebtolvajok rendőrkézen

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Mindkét tolvajt vasárnap fogták el a budapesti rendőrök.

Emberölés Érden

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen tettes ellen indult eljárás.

Őrizetben az útonálló

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a 19 éves fiatalembert, aki Hajdúhadházon rátámadt egy 65 éves férfira és erőszakkal elvette a nála lévő készpénzt.

Lezárt ügyek: „Belenyúlt” a kilométerórába

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy férfival szemben, aki manipulált kilométerórával adta el nagyobb értékű autóját.

Lezárt ügyek: Kifosztás a kocsmában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki egy miskolci italkimérésben elvette alvó ismerőse pénzét.