Bűnügyek

Előzetesben a hosszúpályi emberölés gyanúsítottja

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Járásbíróság 2015. április 8-án elrendelte annak a 27 éves debreceni férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Hosszúpályiban megölte nagyszüleit.

Őrizetben a rablók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a két fiatalkorút, akik egy sályi férfitől erőszakkal elvették a pénzét.

Lezárt akta – Nekihajtott a sorompónak

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a nyomozás az ellen a férfi ellen, aki tehergépkocsijával nekihajtott a félsorompó csapórúdjának Tiszafüred belterületén, majd elhagyta a helyszínt.

Lezárt akta – megkerült fűnyíró

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A törökszentmiklósi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal zárták le azt az ügyet, melyben néhány nap alatt megtalálták és tulajdonosának vissza is adták az ellopott fűnyírót.

Rendőrkézen a nógrádszakáli betörő

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást D. Tamás 29 éves nógrádszakáli lakos ellen.

Önbíráskodás Szabolcsveresmarton

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható papi férfit a helyszínen elfogták.

Nyári gumikat loptak

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök egy óra alatt elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható személyeket.

Rendőrkézen a mórichidai betörő

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatalkorú a helyi iskolából és a templomból lopott.