Késsel raboltak ki egy dohányboltot Vásárosnaményban
Két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Mindhárman őrizetben.
Quaestor-ügy, előállítások.
A rendőrök elfogták azt a két győri férfit, akik Ravazd külterületén tehergépkocsik és munkagépek üzemanyagtartályát csapolták meg.
A gyanú szerint áramot lopott egy férfi a szomszédjától Békéscsabán. A rendőrök a gyanúsítottnál tartott házkutatás során kábítószernek minősülő anyagokat foglaltak le.
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást három fiatalkorú ellen.
Befejezte a rendőrség a nyomozást azzal a nővel szemben, aki Miskolc egyik klubjában több vendéggel kezdeményezett verekedést.
A gyanú szerint egy idős férfitól lopták el megtakarított pénzét. A rendőrök 2 órán belül elfogták őket.
A rendőrség két tatabányai asszonyt vett őrizetbe.
A megalapozott gyanú szerint a tetten ért férfi néhány nappal korábban egy másik nyíregyházi házba is betört.