Bűnügyek

Lezárt ügyek: összeverekedtek az orvosi rendelő előtt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a tiszaújvárosi rendőrök azzal a két idős férfival szemben, akik Hejőpapiban előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást, melynek eredményeként egyikük arccsonttörést szenvedett.

Íj és kard

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozást befejezve vádemelést javasol a rendőrség.

Szabadnapos rendőr fogta el a gyanúsítottat

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mosolygó Csaba r. őrnagy, a Debreceni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője fogta el azt a román férfit, aki egy helyi ATM automatánál elterelte az idős sértett figyelmét és ellopta tőle a készpénzét.

Gázpalack és tűz a szoba közepén

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták és őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök a gyújtogatással megalapozottan gyanúsítható férfit.

Őrizetben a marcali rabló

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás és testi sértés miatt vettek őrizetbe a marcali nyomozók egy szenyéri férfit.

Játékgépből loptak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több mint öt és fél millió forintot vittek el egy V. kerületi kaszinóból.