Vádemelési javaslat
Az egri nyomozók lezárták az Egercsehiben történt rablás bűntette miatt indult nyomozást.
Az egri nyomozók lezárták az Egercsehiben történt rablás bűntette miatt indult nyomozást.
Előzetes letartóztatásban a komlói férfi.
A tiszakécskei rendőrök vádemelési javaslattal zárták le annak a férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint barátja személyes adatait felhasználva vállalt munkát és okozott kárt munkáltatójának.
Három férfi szólalkozott össze Szegeden, a vita hevében egyikük kést rántott.
Három férfit hallgattak ki gyanúsítottként csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a bátonyterenyei nyomozók.
A győri rendőrök elfogták a „mutogatót”.
A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik a gyanú szerint Polgáron kirabolták áldozatukat.
A Veszprémi Rendőrkapitányság a napokban fejezett be egy garázdaság miatt indított nyomozást.
A sértett zavarta meg az autójából éppen kipakoló gyanúsítottat.
A spanyol férfi preparált poggyászaiba rejtette a 65,5 millió forintot érő kábítószert.