Lezárt akta – a nádasban bújtak meg

A törökszentmiklósi rendőrök 15 perc alatt elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint betörtek egy lakatlan törökszentmiklósi épületbe.
A törökszentmiklósi rendőrök 15 perc alatt elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint betörtek egy lakatlan törökszentmiklósi épületbe.
A zalaegerszegi nyomozók foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt javasolnak vádemelést az édesanya és a nagymama ellen.
Újabb embercsempészt vett őrizetbe a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrök a IX. kerületben elfogták a gyanúsítottat.
A bíróság a mai napon elrendelte annak a 35 éves L. Péternek az előzetes letartóztatását, aki késsel támadt rá két adóhatósági dolgozóra Budapesten.
Megölte feleségét, majd végzett magával.
A józsefvárosi rendőrök a trafikban rögzített felvételek és a térfigyelő kamerák segítségével azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki egy fővárosi dohányboltból akart pénzt szerezni.
Rövid időn belül elfogták a gyújtogatással gyanúsítható férfit.
Motoros fűrészt is loptak azok a tolvajok Forrón, akiket a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak. Az intézkedés eredményeként a sértett hiánytalanul visszakapta értékeit.
Fiatal anyukára támadt egy mosonmagyaróvári férfi.