Kilökte az autók elé, előzetesbe került
A dunakeszi rendőrök szemtanúkat keresnek.
A dunakeszi rendőrök szemtanúkat keresnek.
Előzetes letartóztatásba helyezték a férfit.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a fiatalkorút, aki tavaly év végén Arló egyik Nemzeti Dohányboltját akarta kirabolni.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
Azonnal elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy miskolci buszon zsebkéssel támadt a sofőrre és egy utasra.
Bűnügyi őrizetbe vettek a dunaújvárosi rendőrök két férfit, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
Somogyváron, egy presszóból lopott a marcali férfi.
A kiskunfélegyházi gyanúsítottak nem engedték ki az otthonukból a gázszolgáltató munkatársait és arra kényszerítették őket, hogy a megállapított szabálytalanságokat ne foglalják jegyzőkönyvbe.
A három bárnai férfi ellen indult csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárás.
A nyíradonyi rendőrök elfogtak két férfit, akik az egyik hajdúsámsoni erdőben hurkokat helyeztek ki, amelyekkel több vadat elejtettek.