Hírek Somogy megyéből
Falopás Somogysárdon, garázdaság Karádon.
Falopás Somogysárdon, garázdaság Karádon.
A rendőrök perceken belül elfogták a lopás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat.
Nyomozók futottak a gyalogosan menekülő tatabányai tolvaj után.
Őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt az 50 éves nőt, aki a megalapozott gyanú szerint 207 sértettet csapott be egy biztosítási alkuszcég képviseletében eljárva.
Elfogásakor mindent tagadott, a nyomozás során beismert a szegedi Sárosi utcai pénzintézet kirablásával gyanúsított férfi.
A rendőrök a helyszín közelében elfogták azt a fiatalkorút, aki egy ózdi élelmiszerüzletbe tört be.
Bejelentés nem érkezett, a Tiszavasvári Rendőrkapitányság sajtóinformációkból szerzett tudomást a bűncselekményről.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal befejezte az emberölés bűntette miatt indult eljárást.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Miskolc egyik parkolójában rabolt ki egy idős hölgyet.
Hathatós nyomozásnak köszönhetően rendőrkézen a bicskei rablás gyanúsítottja. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.