Bűnügyek

Utolérték

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a 39 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint összesen 10 családi házba tört be Debrecenben.

Lezárt akta – Több mint 700 sértett

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hirdetéseivel több mint 700 sértettől csalt ki pénzt egy csemői férfi, aki ellen vádemelést javasol a Jászberényi Rendőrkapitányság.

Közlemény

ORFK Kommunikációs Szolgálat

„A rendőrség a feladatának ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el.” (a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény)

Lenyúlta, majd lehúzta a lopott mobilt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy miskolci férfi a helyi áruházból ellopott egy mobiltelefont, majd miután lebukott, még a rendőrök kiérkezése előtt a mellékhelyiségben próbált megszabadulni a jogtalanul szerzett műszaki cikktől.

Rendőrkézen az „ötletgazda”

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint egy 43 éves budapesti férfi bírta rá arra a két társát, hogy ellopjanak egy gépkocsit Kecskemétről.

Lezárt ügyek: Kályhabontó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Vissben elbontott, majd elhordott egy cserépkályhát.

Hárman egy ellen

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak az ellen a három terhelt ellen, akik a gyanú szerint az egyik hajdúnánási vendéglátóhelyen kirabolták és életveszélyesen bántalmazták a sértettet.

15 időst károsított meg a fiatal nő

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vett a Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2015. január 28-án egy 21 éves nőt. A Pápa környéki kistelepülésen élő V. T. Szandra megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 15 idős embert károsított meg.