Bűnügyek

Nem sikerült kereket oldaniuk

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy jászberényi telephelyről lopott három férfi, de a rendőrök elfogták a helyszínről elhajtó feltételezett elkövetőket a rövid időre megszerzett zsákmánnyal.

Befejeződött a gyulai karateedző ügye

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Hat kiskorú sérelmére, összesen tíz bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a 68 éves férfit. Ezek között van gyermekpornográfia, kiskorú veszélyeztetése és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak is. H. László legfiatalabb áldozata mindössze 13 éves volt, mikor a férfi pornográf felvételeket készített róla. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) júliusban fejezte be a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Békés Vármegyei Főügyészségnek.

Befejezték az eljárást a katalizátorlopóval szemben

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 27 éves férfi Kisbér térségében a leállított autók rémévé vált. A nyomozók kihallgatták, és az ügy iratanyagát átadták az ügyészségnek.

Egy görbe nap kronológiája

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt egy 22 éves csörögi férfi ellen.

Visszatért a bűncselekmény helyszínére

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági nyomozók épp az előző napi kerékpárlopás felderítésén dolgoztak, amikor tetten érték a feltételezett elkövetőt, amint egy másik biciklit próbált a láncaitól megszabadítani.

Leleplezték

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Álnéven és magát 14 évesnek hazudva ismerkedett kislányokkal az a 19 éves pusztaszeri fiatalember, akit a Pest vármegyei nyomozók vettek őrizetbe. Tizenegy-két éves lányok meztelen képeivel, szexuális tartalmú videóival volt tele mobiltelefonja.