Bűnügyek

A kutyáját lelőtte, a feleségét megfenyegette

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának egyenruhásai fogták el a fegyveres férfit.

Lezárt akta - testi sértés miatt kell felelniük

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta le a Jászapáti Rendőrőrs azt a nyomozást, amelyet a Jászapátin történt bántalmazás miatt testi sértés bűntett minősített esetének elkövetése miatt rendelt el.

Kirántotta az ablakon és megverte

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a kiskőrösi rendőrök azt a 33 éves nőt, aki a megalapozott gyanú szerint az ablakon keresztül kirántotta a sértettet, majd bántalmazta őt.

Lezárt ügyek: Rendőrkézen a pincefeltörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasol a rendőrség azzal a pincefeltörő férfival szemben, aki Tiszaújvárosban több mint egy tucat pincét tört fel.

Késsel fenyegette lakótársait

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 17 éves gyanúsított ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság és zaklatás megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vádemelési javaslattal zárták le a győri rendőrök.

Lezárt ügyek: Kipucolták az albérletet

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a házaspárral szemben, akik egy mezőkövesdi ingatlanból tulajdonították el a rájuk bízott vagyontárgyakat.

Hajnalban támadtak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két gyanúsított öt évvel ezelőtt támadt a sértettekre egy vácrátóti utcán.

A nyilvánossággal zsarolt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szexuális tartalmú videókat készített egy makói férfi. Amikor a nő ki akart szállni, azzal zsarolta, hogy nyilvánosságra hozza a felvételeket.

Lezárt ügyek: Maszkos támadók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két fiatalemberrel szemben, akik alsószuhai lakásában támadtak rá egy idős asszonyra.

Halak és fegyverek

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Badacsonyi orvhalászok a rendőrök hálójában.