Vádemelési javaslat garázdák ellen
A debreceni rendőrök négy garázda ellen is vádemelést javasolnak.
A debreceni rendőrök négy garázda ellen is vádemelést javasolnak.
A debreceni rendőrök három férfit fogtak el, akik a gyanú szerint betörtek egy házba.
Előzetesben várják a büntetőeljárás folytatását a Vasváron rendőrkézre került embercsempészek és társaik.
A rendőrök elfogták azokat az elkövetőket, akik a gyanú szerint két hónapon belül másodszor vittek el értékeket egy budai idős asszony lakásából.
Három személyt vettek őrizetbe a pásztói rendőrök.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egy családi vita hevében Tiszavalkon úgy meglökte édesanyját, hogy az asszony elesve bal felkarját törte.
A rendőrök két fővárosi férfit a helyszínen elfogtak.
A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei egy órán belül elfogták a kifosztás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 65 éves férfit.
92 bűncselekmény elkövetése miatt javasol vádemelést a rendőrség egy szegedi fiatalkorú ellen.
Az orrcsontja tört el egy férfinak, akit egy helyi fiatalember bántalmazott.