Lezárt ügyek: hárman egy ellen
Három fiatalkorú garázdával szemben fejezte be a nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság.
Három fiatalkorú garázdával szemben fejezte be a nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság.
Nem fizette ki a sértett a kábítószer ellenértékét, ezért sajátos módon próbálta azt behajtani egy férfi Szegeden.
Zsákban akarta kivinni egy táti ház udvaráról két férfi az eltulajdonított holmit, mikor a rendőrök tetten érték őket.
Őrizetbe vették a mórahalmi rendőrök azt a férfit, aki több ruzsai tanyába tört be.
Kazánt és bojlert loptak egy kazsoki házból, de Letti rövid időn belül az elkövetők nyomára akadt.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya több, 2013. augusztusa és 2013. szeptembere között elkövetett büntetőügyben fejezte be a nyomozást.
A gyanúsított három évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményéről is vallott a gyermelyi körzeti megbízottnak.
A két fiú a buszmegállótól követte a sértettet.
A 21 éves sárisápi férfi végignézte, ahogy leégnek a bálák, amiket felgyújtott.
A Bács-Kiskun megyei és a Csongrád megyei rendőrök fogták el azt a két férfit, akik 2014. február végén Baján raboltak ki egy helybélit.