Bűnügyek

Lezárt ügyek: bíróság előtt felel a tolvaj

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a fiatalemberrel szemben aki édesapja házába tört be és onnan lopott.

Rablás Kunmadarason

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorúakat.

A végén beismerte

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négyrendbeli betörés iratanyagát küldték meg a fehérvári nyomozók az ügyészségnek.

Szekrénybe bújt a rendőrök elől

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban van az a férfi, aki ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a rendőrség.

Papírba zárt bódulat - Videóval

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fogyasztókon át a rendőrök a terjesztőig jutottak.

Hamis bérletért kell felelnie

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozó hatóság a napokban azt a büntetőeljárást, melyet hamis magánokirat felhasználásának vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak egy 20 éves pécsi fiatalemberrel szemben.

Játszótéren verekedtek

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le vádemelési javaslattal két férfival szemben a Pécsi Rendőrkapitányság.