Lezárt ügyek: bíróság elé állhat a hétvégi házak betörője
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci férfival szemben, aki hétvégi házakba tört be, volt ahová kétszer is.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci férfival szemben, aki hétvégi házakba tört be, volt ahová kétszer is.
A tettes súlyosan bántalmazott két idős nőt Mátészalkán.
Előzetesbe került a 71 éves törökbálinti férfi.
Egy nyugdíjas kerékpárját lopta el 2013 októberében Pápán egy 51 éves helyi férfi. Vádemelési javaslattal zárult a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás.
A Nyírbátori Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két nyírlugosi férfi ellen.
A rendőrök elfogták azt a két nyíregyházi lakost, akik egy helyi szórakozóhely előtt előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy 28 éves férfit.
A rendőrség befejezte a nyomozás és vádemelési javaslatot tett két nyíregyházi lakos ellen, akik egyik ismerősüktől mobiltelefont tulajdonítottak el.
Hárman rabolták ki az 56 éves férfit, a rendőrség elfogta a tetteseket.
A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség és bűntett, valamint jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a 29 éves S. Richárd pápai lakos és két társa ellen.
Két ügyet is vádemelési javaslattal zárt le a nyomozó hatóság 2013. december 5-én Mohácson.