Bűnügyek

Előzetes letartóztatásban a lakásbetörők

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A három gyanúsítottat a bűncselekmény elkövetését követő 30 percen belül elfogták a rendőrök.

Sikeresen befejezett nyomozás

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult le a nyomozás egy rumi férfival szemben, akit több bűncselekménnyel is gyanúsítanak.

Vádemelési javaslat

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forintot csalt ki nevelőanyjától a fiatal nő.

Lezárult a nyomozás

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megölte élettársát, majd bejelentette eltűnését a 23 éves férfi.

Családja kiirtásával fenyegetőzött (videóval)

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vette a rendőrség azt a sándorfalvi férfit, aki megöléssel fenyegette családját, mert felesége elhagyta.

Kölcsönösen bántalmazták egymást

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult az életveszélyt okozó testi sértés ügyében indult nyomozás.

14 autót törtek fel 24 óra alatt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a szegedi nyomozók azt a két fiatalkorút, akik a megalapozott gyanú szerint az elmúlt két hónapban összesen 22 autót törtek fel.

Nagy értékű rakományokat lopott a nemzetközi bűnbanda

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2012. februárja óta folytatott nyomozást lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hat férfival szemben.