Bűnügyek

Albérletben termesztette- Fotókkal

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A lakás tulajdonosa buktatta le az albérletben kábítószert termesztő férfit.

Megfélemlítették, ezért fizetett

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a négytagú társaságot, akik a gyanú szerint egy 62 éves nőt fenyegettek, zsaroltak meg.

Lakatlan házban rejtegették a kábítószert

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószert válogatott és csomagolt két férfi Szeged-Baktóban, amikor a rendőrök tetten érték őket.

Falon mászott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi félmeztelenül mászott be a IV. emeleti soproni lakásba, ahol önkívületi állapotban, artikulátlanul üvöltött.

Előzetesben az idős nő házára rátörő rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy évi, kitartó nyomozás eredményeként rács mögé került a bűncselekmény egyik gyanúsítottja. Társát még keresi a rendőrség.

Késsel próbált bankot rabolni Pápán

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai forró nyomon kezdték meg az elkövető felkutatását, akit nem sokkal később a Bűnügyi Osztály vezetője ismert fel, majd fogott el a buszpályaudvar területén.

Lezárult a nyomozás a darnói rablás ügyében

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyáron Darnó községben történt bűncselekmény nyomozását.

Elkötötte a munkagépet

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi Ikrény egyik telephelyéről egy munkagéppel távozott. Messzire nem jutott, mivel a járművel a töltésoldalról leborult.

Lezárt akta – ajtótokot akart eltulajdonítani

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. László cibakházai lakos ellen.