Bűnügyek

Kipakolták a garázst

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a salgótarjáni rendőrök azt a három férfit, akik közel másfél millió forint értékben loptak el szerszámokat.

Emberölés Mosonmagyaróváron

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövető a helyi rendőrkapitányságon feladta magát.

Hamar bíróság előtt találhatják magukat

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két lopás miatt indult büntetőeljárás iratait küldte meg az ügyészségre a rendőrség Szeghalmon. A gyanúsítottak elfogása mindkét esetben egy nap alatt megtörtént, és a bűncselekmények körülményeit is néhány hét alatt tisztázták a nyomozók.

1 ment, 1 maradt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai járőrök hat perc alatt elfogták a gépkocsifeltörőket, akik éppen az egyik kiszemelt járműben tartózkodtak. A nyomozók az egyik férfit őrizetbe vették, a bíróság elrendelte letartóztatását.

Bliccelt, majd bringázott

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem jutott messzire a Vámosgyörkön lopott biciklivel.

ATM-nél rabolt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök ismét egy külföldi turistát megkárosító férfit fogtak el.

Hirtelen ötlettől vezérelve

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Műszaki hiba miatt veszteglő gépkocsit tört fel az a két nagylóci lakos, akiket a pásztói rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.

Lezárt akta: Sötétedés után ásta volna el

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Apja megölését és eltüntetését is kigondolta a gyanú szerint az az érdi férfi, aki ellen a napokban javasoltak vádemelési javaslatot a Pest vármegyei vizsgálók. Terve nem sikerült, a rendőrök a helyszínen elfogták.

Milliókkal húzta le jótevőjét

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói nyomozók őrizetbe vettek egy budapesti férfit, aki több mint tízmillió forintot utalhatott át ismerőse bankszámlájáról.