Bűnügyek

Öltözőszekrényeket törtek fel

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összesen 12 szekrényt feszítettek fel az erre szakosodott bűnözők Kecskemét egyik uszodájában.

Bíróság elé állítják a gyerek támadóját

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban várta az eljárás befejezését a 11 éves gyermek kifosztója. Ügyében hamarosan ítélet születhet.

Elhitte, hogy a lány 13 éves, ezért fizetett

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megfoghatta a nemi szervét egy lánynak, akiről utólag azt állították, hogy még gyermekkorú. Százezreket zsaroltak ki tőle.

Megetette és megitatta volna a kisfiút

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy 60 éves zavartan viselkedő nő akart magával vinni egy 4 éves gyermeket a Jászai Mari téren.

Négy lakatlan házat gyújtott fel

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pont kerülhet a vásárhelyi gyújtogatás-sorozat végére.

A latrinából kerültek elő az eltulajdonított fegyverek

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy balatonakarattyai nyaralóba surrant be két férfi. A sértett táskáját vitték magukkal, amelyben a készpénz, a bankkártya és a mobiltelefonok mellett két darab gáz-riasztó fegyver is volt.

Gépkocsi kerekeket lopott

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult annak a pápai férfinak az ügye, aki személygépkocsik kerekeit lopta el, de a rendőrök egy közeli utcában elfogták.

Önként jelentkezett a mentős támadója

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ügyvédje kíséretében jelent meg a rendőrségen a férfi. Beismerő vallomást tett és elnézést kért a bántalmazás miatt.