Bűnügyek

A gyanú: kábítószer-kereskedelem, a helyszín Kecskemét

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai – a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével – egy háromfős bűnbandára csaptak le. A két férfi és női társuk a vármegyeszékhelyen árult drogot.

Életük végéig börtönben maradhatnak

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Vádemelést javasol a KR NNI a két évvel ezelőtt Montenegróban elfogott G. Igor és társai ellen. A 12 fővel szemben lefolytatott büntetőeljárás többszázoldalas aktája egyértelműen alátámasztja a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó, több éven keresztül működő bűnbanda hierarchikus szervezettségét és a tagok drogbiznisznek köszönhető vagyongyarapodását. A bűnhálózat felszámolásával az egyik legjelentősebb kábítószerelosztó csapatot sikerült kivonni a drogpiacról.

33 millió forintos rablás felderítése

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi nyomozók elfogták mind az öt támadót, majd lefolytatták ellenük az eljárást és átadták az ügy iratait az ügyészség részére.

Ismétlődő csalások – Hirdettek az elkövetők, de nem postáztak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint, országszerte közel 70 vásárlótól több millió forintot csalt ki egy páros azzal, hogy különböző tárgyakat árult az interneten, amelyeket egyszer sem szállítottak le.

Moha a zsákmány

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szendrői rendőrök ötvenhárom zsákban, több mint kétszáz kilogramm engedély nélkül szedett mohát találtak egy közúti ellenőrzés során.

A rendőrök visszaadták az ellopott légzsákokat

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint 300 légzsákmodult, közel 4 millió forint értékben loptak el egy miskolci üzemből azok a férfiak, akiket a rendőrök elfogtak, a lefoglalt légzsákokat, pedig visszaadták jogos tulajdonosának.

Rendőrség! Le a földre!

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök elfogták a bíróság azóta letartóztatta azt a testvérpárt, akik a gyanú szerint több gazdálkodót zsaroltak a környéken. Fenyegetéseik szerint vagy fizetnek rendszeresen, vagy bántani fogják őket és családtagjaikat.

Lezárt ügyek: Nagykőrösről Kecskemétre járt lopni

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szomszéd városból való fiatal kéttucatnyinál is több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Ügyében a rendőrök vádemelést javasolnak.