ENSZ alkalmazottnak adta ki magát
Menekült gyermekekre hivatkozva szerzett pénzt a csaló.
Menekült gyermekekre hivatkozva szerzett pénzt a csaló.
Anyja után a fiút is elfogták a rendőrök.
Lebukott a tolvaj, a beteg visszakapta pénztárcáját.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást V. Rita szerepi lakos ellen.
Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki vita közben megütötte ismerősét.
Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsítják.
A Győri Rendőrkapitányság nyomozói két órán belül elfogták azt a férfit, aki egy idős asszonyt késsel fenyegetve kényszerített pénze átadására.
Útfelbontásra figyelmeztető jelzéseket vitt el a helyükről egy férfi Mezőberényben. A táblákat hulladék fémként akarta eladni, de a rendőrök lefoglalták tőle a jelzéseket, és büntetőeljárást indítottak ellene.
Előzetes letartóztatásban a bankigazgató és bűntársa, akik összesen 18 hitelügyletet intéztek el hamis munkáltatói igazolásokkal.
Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség a halálos balesetet okozó kiskunfélegyházi férfi ellen.