Bűnügyek

Lezárt akta: rendőrkézen a csaló

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szegedi férfi többször fizetett egy külföldi diák által elvesztett bankkártyával. A rendőrök lezárták az eljárást.

Lezárt ügy: Nagyértékű órát csalt ki

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást, melynek során több mint kétmillió forint értékű karóra visszakerült jogos tulajdonosához. Az elkövető csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt felelhet.

Zsebes őrizetben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök elfogtak egy férfit a városban, aki mobiltelefonokat lopott ki fiatalok zsebéből.

Egy nap alatt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították és elfogták a dabasi nyomozók azt a párt, amelynek egyik tagja ellopta, a másik eladta egy ismerősük laptopját - a gyanú szerint. A felderítés mellé a zsákmány visszaadását is társították.

Lezárt ügy: 1 este 2 bűncselekmény

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát a 20 éves fiatal férfivel szemben.

Rendőrkézen a tolvaj páros

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a nógrádmegyeri férfit és női társát, akik lopásokat követtek el két településen.

Lezárt ügy: Kanyarodás közben történt a baleset

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte annak a közúti közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amelyet egy levéli sofőrrel szemben indított.

Lezárt akta: Visszatérő vásárló

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy nőnek az ügyében, aki többször lopott parfümöt és más kozmetikai termékeket Szegeden.

Mínusz 5000 adag

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb szabású kábítószeres realizálását vezényelték le a Pest vármegyei felderítők. A drogkereskedés meghiúsításával kb. 125 millió forintnyi kokaint vontak ki a piacról, öt ember személyi szabadságát korlátoztatták.