Bűnügyek

Fegyvert fogott utastársára

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gáz-riasztó fegyvert fogott egy 63 éves gárdonyi férfi a Dunaújváros és Budapest között közlekedő vonaton utazó fiatal fiúra.

Babócsai randalírozók

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két fiatalt állítottak elő a barcsi rendőrök.

Hozzátartozója sírját gondozta, amikor meglopták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy temetőben dolgozó férfi és két civil ruhás rendőr fogott el egy 14 éves fiút, aki egy síron elhelyezett táskát lopott el Szegeden.

Lezárt akta- a szomszédját lopta meg

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szomszédban "parkolt" a lopott kerékpár. Az ügyben a nyomozást lezárták.

Összekeveredett esetek

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Délmagyarország című napilap 2013. június 28-i számában Horváth Attila újságíró tollából megjelent „Csalibringával kapták el a bűnözőket” című közlés kapcsán a rendőrség az alábbi tájékoztatást adja.

„Szélvédő bánta” az előzési kísérletet

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 16 éves fiatallal szemben. A lovaskocsin utazó tinédzser a fogatot megelőzni akaró gépjármű szélvédőjét rongálta meg.

Rendőrökre nyitott tüzet

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csak célzott lövések tudták megfékezni azt a Szombathelyen dühöngő férfit, aki rálőtt az intézkedő rendőrökre.

Lakatlan házakat fosztogatott

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat R. Lajos 32 éves székesfehérvári lakos ellen, aki a rendelkezésre álló információk alapján Székesfehérváron számos bűncselekményt követett el.

Tört, zúzott a fiatal férfi

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a garázda bántalmazóval szemben.