Bűnügyek

Tetten ért gyümölcstolvajok

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két óra alatt két betörést követett el három fiatal Hódmezővásárhelyen.

Három hét alatt bíróság előtt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy közlekedési baleset feltételezett okozója dühében előbb a vétlen járművezetőt bántalmazta, majd az előállítást foganatosító rendőrökkel szemben is agresszíven viselkedett.

Több is lehet

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 30 éves biatorbágyi férfit, aki barátnőjével betört egy hétvégi házba.

Gyerekeket raboltak ki

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy fővárosi rablóbanda sértettjeit keresi a XIX. kerületi Rendőrkapitányság.

Hét szerv körözte - Videóval

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vagyon elleni bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a fővárosi rendőrök.

Tetten érték a lakók a besurranót

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szembe találta magát a sértettekkel az a 34 éves férfi, aki 2013. június 18-án két szegedi házba surrant be azért, hogy készpénzt tulajdonítson el.

Hivatalból

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét hársfát tört ki négy helybeli fiatal Algyőn.

Büntetőeljárás a buszsofőr ellen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sopronból indult 2013. június 17-én este azaz autóbusz, melynek vezetője a harkai buszfordulóig több balesetet okozott. Az ittas járművezető a buszon utazók többszöri kérésére állt csak meg és engedte leszállni a megrémült utasokat.