Bűnügyek

Lopott a nászajándékból

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Keszthelyi Rendőrkapitányság nyomozói egy 51 éves zalaegerszegi nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

15699 sms és 15707 hívás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök most fejezték be a nyomozást egy férfival szemben, aki kéretlen üzenetekkel és hívások ezreivel zaklatott egy nőt.

Lezárt akta: a bliccelés ára

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szatymazi fiú bliccelt, majd hamis adatokat adott meg az ellenőröknek. A rendőrök elfogták.

A gyanú: kábítószer-kereskedelem

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi nyomozók őrizetbe vettek két férfit. Egyikük padlásán egy kisebb kábítószer-ültetvényt, a másik gyanúsítottnál pedig többek között kokaint találtak.

Nehezen tanul…

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást azzal férfival szemben, akit az eljárás kezdetén még kábítószer birtoklásával, újabb lebukása után azonban már kereskedelemmel gyanúsítottak meg.

Derült égből villámcsapás

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Osztrákok által körözött férfit fogtak el a KR NNI fejvadászai a TEK segítségével Babócsán. A rajtaütéskor fegyvereket is találtak nála.

Szúrással ért véget egy vita Csepelen

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök öt embert állítottak elő. Közülük kettő is kést vett elő. Egyikőjük egy férfit, míg a másik, annak kutyáját szúrta meg.