Hamis pénzt váltottak fel
Fél óra alatt elfogták a rendőrök azt a három fiatalt, akik hamis pénzt adtak egy férfinak Pécsett.
Fél óra alatt elfogták a rendőrök azt a három fiatalt, akik hamis pénzt adtak egy férfinak Pécsett.
A kecskeméti nyomozók egy órán belül elfogták az elkövetőt és kezdeményezik letartóztatását.
Két 15 éves fiatalt is megfenyegettek a Százhalombatta és Érd között közlekedő vonaton. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket.
Október 23-án kattant a bilincs annak a 38 éves férfinak a kezén, aki helyi ingatlanokba tört be.
Tilos előzéssel hívta fel magára a figyelmet a sofőr.
Három autót törtek fel, egy számítástechnikai üzletből pedig telefonokat és pénzt vittek el a tettesek. A nagykőrösi rendőrök 24 órán belül azonosították a két tolvajt, akiket már el is fogtak.
Egy járókelő tartotta vissza azt a 13 éves fiút, aki egy 57 éves nőre támadt Tatán.
Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket. A belvárosi nyomozók a nőt csalással gyanúsítják.
A kamerafelvételek és a tárkányi körzeti megbízott személyismerete segítette a kisbéri rendőröket abban, hogy rövid időn belül azonosítsák a tolvajt.
A sofőr és utasai is kábítószert fogyasztottak.