Csalás miatt felelhet
A budapesti férfi több mint 2,5 millió forinttal károsított meg a sértettet. A tatai rendőrök a tettest gyanúsítottként kihallgatták és befejezték az ügy vizsgálatát.
A budapesti férfi több mint 2,5 millió forinttal károsított meg a sértettet. A tatai rendőrök a tettest gyanúsítottként kihallgatták és befejezték az ügy vizsgálatát.
A fővárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott leadták.
A megalapozott gyanú szerint, a férfi elektromos kéziszerszámokat vitt el egy jászkiséri ingatlanból.
A Nógrád megyei nyomozók befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát az 58 éves pásztói férfi ellen.
Ittasan, jogosítvány nélkül, járművezetéstől eltiltva, forgalomból kivont autóval hajtott neki egy kerítésnek. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A hosszúpályi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Csalás miatt kell a férfinek felelnie.
Egy korábbi rendőri intézkedés során foglalták le autójának hatósági jelzését a kiskunfélegyházi járőrök.
A 15 éves fiatal egy jegykiadó automatát rongált meg Tatabányán, a rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Folytatódott a nyugat-magyarországi kábítószer-terjesztők elfogása.
A monori körözési előadó kérte kollégái közreműködését egy férfi elfogásához, akit emberölés miatt 8 évre ítéltek.