A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki rendőrségi felhívásra adta fel magát

Az óbudai rendőrök K. Attilát lopás vétség és csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Az óbudai rendőrök K. Attilát lopás vétség és csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Egy 25 éves magyar nő, a „mama” rendkívül szervezetten, nemzetközi szinten irányította a kábítószer-kereskedő bandát. A futárait és őt a cseh társszervekkel együttműködve fogták el a rendőrök.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket négy, ittas járművezetővel szemben folytatott.
Alvó utas mobilját lopta el, a budafoki nyomozók kifosztással gyanúsítják a férfit.
A gyanúsított beismerő vallomást tett, sőt azt is megmutatta, hová rejtette el hangszórót.
A rendőrök őrizetbe vették azt a miskolci férfit, akit tizenkét alkalommal értek tetten lopáson.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 24 éves férfival szemben folytattak, aki az egyik áruházból lopott el értékeket, melyek közül egyről az áruvédelmi eszközt is eltávolította.
A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt, aki egy tavalyi emberölést is beismert.
A várpalotai rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 32 éves berhidai férfival szemben, aki otthonában termesztette a kannabiszt.
A megalapozott gyanú szerint a férfi rovására több bűncselekmény is róható. Bútorokat, televíziót, de két vaskaput is ellopott Debrecenben.