Súlyos testi sértés Bárnában

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 19 éves helyi lakost.
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 19 éves helyi lakost.
A megalapozott gyanú szerint a tettesek gázpisztollyal raboltak többször a XI. kerületben.
A helyi körzeti megbízottak a szajoli telephely kapujában érték tetten a tiszabői feltételezett elkövetőt.
Tetten érték a falfirkálót.
A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet három fiú ellen folytattak rongálás miatt.
A Bács-Kiskun megyei nyomozók vádemelést javasolnak a mélykúti emberölés gyanúsítottja ellen.
A XI. kerületi rendőrök elfogták a férfit. Ruhájában kábítószergyanús port, autóján csak lejárt okmányokat találtak.
A jászberényi rendőrök vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek.
A füzesabonyi nyomozók rövid időn belül elfogták az elkövetőket.
A Bács-Kiskun megyei nyomozók vádemelést javasolnak egy 25 éves tiszakécskei férfi ellen, aki a gyanú szerint előre kitervelte tettét, és különös kegyetlenséggel akart ölni.