Bűnügyek

Kattant a bilincs

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Budaörsi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a három férfit, akik a gyanú szerint Zsámbékon egy építkezésről loptak.

Pár órán belül elfogták a rendőrök

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A tatai nyomozók lopás vétség elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként azt a 30 éves férfit, aki egy telefont tulajdonított el.

Gyors felderítés Szolnokon

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Régi ismerősként üdvözölték az ismeretlent azért, hogy ölelés közben meglopják, de a sértett észrevette, hogy megkárosítják. Az éppen a közelben tartózkodó szolnoki járőrök azonnal elfogták a feltételezett elkövetőket.

Lezárt akta: ötször lopott

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság vádemelést javasol a sükösdi fiatal ellen, aki jelenleg is letartóztatásban van.

Barna medve eladó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A III. kerületi rendőrök természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki azt a budapesti férfit, aki egy preparált védett állatot hirdetett az interneten.

Letartóztatásban a szerb embercsempész

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr hét, magukat afgán állampolgárnak valló személyt szállított, amikor a rendőrök ellenőrizték.

Rablás Orosházán

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Pénzt követelt tőle és bántalmazta is az idős nőt egy férfi Orosházán. A rendőrök néhány perc alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható végegyházi férfit és őrizetbe vették.

Elkapták

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi nyomozók kihallgatták azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint először más kocsijával, majd a vonaton jegy nélkül próbálkozott, végül lopott biciklivel tette meg a hazáig vezető utat.