Bűnügyek

Állatkínzás miatt kell felelnie

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök elfogták azt a férfit, aki Ragály és Zubogy között felakasztott egy kölyökkutyát egy fára. Az állat elpusztult.

Egy perc alatt fosztott ki egy idős nőt

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Két családi háznál is próbálkozott ugyanazon a napon egy férfi Érden. Az egyik helyről üres kézzel távozott, a másikban azonban letépte a nyakláncait egy idős asszonyról.

Furgonnal lopták a borjúkat

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy szabolcsi társaság két szarvasmarhát vitt el egy tépei telephelyről, de nem jutottak messzire, útközben a rendőrök rajtuk ütöttek. A berettyóújfalui nyomozók mindhárom férfit bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig a letartóztatásukról döntött.

Sör, menekülés, ütközés – őrizetbe vették a sofőrt

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A 32 éves sofőr több közlekedőt is veszélybe sodort Szekszárdon, kis híján a rendőröket is elütötte, végül kocsijával egy parkoló autónak csapódott. Számos büntetőeljárás indult ellene.

Rövid időn belül a második gyújtogatót fogtuk el

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt rendőri akció keretén belül elfogtuk azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki több tűzesetet is okozott Szegeden, valamint Hódmezővásárhelyen.

Rendőrkézen az oroszlányi rablás gyanúsítottjai

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették azt a két nőt, akik a gyanú szerint több rablást követtek el Oroszlányban.

Nemcsak kölcsönvette, el is adta a céges autót

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a nyomozást a paksi rendőrök annak a sükösdi férfinak az ügyében, aki a nyáron elvitte munkáltatója autóját, majd hamis adásvételi szerződéssel értékesítette Baja környékén.

Felismerték a lopott kabátot

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök pár óra alatt elfogták azt a férfit és nőt, akik a gyanú szerint feltörtek egy garázst Debrecenben.