Kidőlt egy fa a Vas megyei kalandparkban
Egy keszthelyi fiatal életét vesztette.
Egy keszthelyi fiatal életét vesztette.
Az elkövető beismerte tettét, elmondása szerint cselekményét megbánta.
A fővárosi rendőrök azonosították annak az Audinak a vezetőjét, aki a gyanú szerint büntetőfékezett, és megállt a középső sávban az M1-M7-es autópálya közös szakaszán.
A nyomozók őrizetbe vették a jászladányi férfit.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói Hajdúszoboszlón egy férfit fogtak el, aki kábítószer-kereskedelemmel és birtoklással gyanúsítható.
Nem volt bevásárlólista, csak átjöttek a határon, és vitték magukkal, ami megtetszett, traktort, betonkeverőt, karácsonyi angyalt. A rendőrök végül elfogták azokat a szlovák férfiakat, akik tizenhárom bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.
Az esztergomi rendőrök kitartó nyomozásának köszönhetően négy férfi került letartóztatásba, akik nemzetközi csalássorozatot követtek el, bűnszervezet tagjaiként. Emellett további öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök az ügyben.
A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a jászberényi férfit. Az ellopott tárgyakat a sértett részére visszaadták.
A gyanú szerint egy 17 éves fiú VI. kerületi gyorséttermekből lopott zárás után.
A 23 éves nő egy vonaton került szóváltásba a jegyvizsgálóval, akit bántalmazott.