Bűnügyek

Lezárt akta: emberölés kísérlete

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy tavaly történt élet elleni ügyben. A gyanú szerint egy férfi mellkason szúrta lakótársát.

Bíróság elé állítási javaslat

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy ittas járművezetővel szemben folytatott.

Veszekedésből súlyos testi sértés

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A soproni nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 49 éves fertőrákosi férfit, aki egy társasház udvarán bántalmazta az ott lakó 51 éves sértettet.

Madarakat fogott be

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 67 éves férfit állítottak elő, és hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni rendőrök.