Futásnak eredt, de a budapesti nyomozók utolérték és elfogták

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben.
A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben.
Szomszédja bosszantotta fel a bicskei férfit.
A kisbéri nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint egy helyi sörözőből szeszes italokat lopott.
Bátonyterenyén két férfi bántalmazott egy nőt és élettársát.
A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy decsi nővel szemben folytattak súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Két helyi lakos egy szórakozóhelyen bántalmazással zárta le a vitát.
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A debreceni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 52 éves férfit.
Vitték, amit találtak – a gyanú szerint. Fűkasza, készpénz, gulyásleves pörkölttel megfelelt, az okostelefon nem kellett.