Bűnügyek

Megszakították a sorozatot

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi rendőrök azonosítottak és elfogtak egy sorozatbetöréssel gyanúsítható 34 éves szigetcsépi férfit.

Őrizetben

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínen elfogták a rendőrök azt a 46 éves férfit, aki veszekedés közben megszúrta lakótársát.

Lezárt akta: „nem tudom, miért tettem ezt”

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés kísérletével gyanúsítják a Pest megyei vizsgálók azt az érdi férfit, aki tavaly nyáron késsel támadt anyja élettársára.

Lezárt akták: rendszámokkal ügyeskedtek

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói két olyan ügyben is befejezték a vizsgálatot, amelynek gyanúsítottjai megváltoztatták autóik egyedi azonosítóit. A rendőrök vádemelést javasolnak.

Sikkasztás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A tatai nő nem csak a tulajdonosnak vett fel pénzt, saját magára is gondolt.

Rendőrkézen az idős asszony kifosztója

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A soproni és a keszthelyi rendőrök együttműködésének köszönhetően néhány órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.

Munkásszállásról loptak, lebuktak

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy kapuvári és egy soproni fiatalt gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.

Idős asszonyt rabolt ki

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

A pécsi nyomozók őrizetbe vették a 21 éves gyanúsítottat.