Emberkereskedelem és kényszermunka - három embert vettek őrizetbe a rendőrök
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytat nyomozást F. Ilona, A. János, valamint B. József mindszenti lakosok ellen.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytat nyomozást F. Ilona, A. János, valamint B. József mindszenti lakosok ellen.
A 39 éves budapesti G. Sándor saját udvarán használta a fegyvert; az eset során nem sérült meg senki.
A helyi rendőrök egy állampolgárnak köszönhetően 5 perc alatt elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit.
A kaposvári rendőrök befejezték a nyomozást.
A Várpalotai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított az ügy kapcsán.
A jászberényi rendőrök vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek.
A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.
Mindkét gyanúsított a rendőrség őrizetében van.
A Siófoki Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást.
A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy idős asszonyt károsított meg Sajóbábonyban.