Bűnügyek

Életveszélyes dizájner drog jelent meg a kábítószerpiacon

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK), valamint az EMMI Nemzeti Drog Fókuszpont képviselői sajtótájékoztatón számoltak be egy veszélyes hatású új pszichoaktív anyag megjelenéséről.

Pozitív kábítószerteszt a járművezetőnél

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai rendőrök egy 51 éves helyi lakost ellenőriztek, akit a nyomozók kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként kihallgattak.

Lezárt akta: Betörte egy busz ablakát

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 32 éves férfi úgy gondolta, hogy a piros lámpánál várakozó buszra is felszállhat. Amikor azonban a sofőr nem nyitott neki ajtót, a gyanúsított betörte a busz egyik ablakát. A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást.

A rendőrök elfogták a pályaudvaron garázdálkodókat

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci Tiszai pályaudvaron fogták el a járőrök azt a három férfit, akik egy másik háromtagú társasággal szólalkoztak össze, majd bántalmazták is őket.

Két rablót fogtak a budapesti rendőrök

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elkövetők főként idős sértettekre utaztak; az egyik asszony a rablás során súlyos sérülést szenvedett.