Bűnügyek

Felismerték a lopott kabátot

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök pár óra alatt elfogták azt a férfit és nőt, akik a gyanú szerint feltörtek egy garázst Debrecenben.

Ruhát váltott, de így is lebukott

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Több százezer forint értékben lopott kerti szerszámokat és más tárgyakat gödöllői ingatlanokból az a férfi, akit a rendőrök néhány órán belül elfogtak. A betörő a ruháit is rendszeresen cserélgette, de a kamerafelvételek így is a nyomára vezették a kollégákat.

Újabb dílereket tartóztattak le

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók drogterjesztőkre csaptak le az elmúlt hetekben Zala megye több településén. Folyamatban lévő bűnügyekben került sor az akcióra.

Gyerektől rabolt, rövid időn belül elfogtuk

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A rablás után sem állt meg: egészen egy iskola területén lévő kerékpártárolóig követte a gyereket, akitől további 1000 forintot vett el. A férfit néhány órán belül elfogtuk és őrizetbe vettük.

Készenléti ébresztő

Készenléti Rendőrség

Egy kocsiból félig kilógva aludta az igazak álmát az a 31 éves férfi, akit kollégáink keltettek fel múlt héten.

Újabb felszámolt droghálózat Nyírmihálydiban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 600 gramm kábítószert, és a vagyonvisszaszerzés érdekében közel ötmillió forintot, arany ékszereket, nagy értékű szórakoztató elektronikai berendezéseket, és egy személyautót foglaltak le.