Bűnügyek

Lezárt akta: Apa és fia jogosítványa is bánta

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, melyet egy 56 éves mőcsényi férfi és 30 éves gyermeke ellen folytattak ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy lakás, három előállítás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy ötszörösen körözött férfiért mentek a budapesti nyomozók. Végül nemcsak őt fogták el, előállítottak egy eltűnés miatt keresett fiatalt, valamint egy nőt, aki a rendőröket szidalmazta, és akadályozta az intézkedést.

Lezárt ügyek: bíróság elé állhat a zaklató

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Több hatóságnál feljelentette, és volt olyan nap, amikor több mint hetven alkalommal hívta volt élettársát egy sajószentpéteri férfi. A rendőrök a zaklatás miatt indított ügy vizsgálatát befejezték.

Saját magát buktatta le

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök egy rongálás helyszínén intézkedtek, ahol megtalálták a feltételezett elkövető személyi igazolványát, aki korábban egy szállóról is lopott.