Lopott tankolókártyát használtak a benzinkúton
Az esztergomi nyomozók három személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy cég tankolókártyájával rendszeresen vételeztek üzemanyagot.
Az esztergomi nyomozók három személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy cég tankolókártyájával rendszeresen vételeztek üzemanyagot.
A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 65 éves diósjenői férfi ellen fejezték be az eljárást a rétsági rendőrök.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya hatrendbeli kifosztás bűntett kísérlet és háromrendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy helyi nővel szemben.
A Csongrád megyei nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szegedi nővel és három társával szemben, akik egy 14 éves lányt és egy fiatal nőt is prostitúcióra vettek rá. Emberkereskedelem miatt kell felelniük.
A főbérlő televízióját és edényeit lopták el a lakók. Az oroszlányi rendőrök kihallgatták a tetteseket.
Két budapesti férfi kevesebb mint egy hónap alatt közel 2,5 millió forint értékben lopott többek között dohánytermékeket.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A hajdúböszörményi körzeti megbízottak egy órán belül elfogták a gyanúsítottakat.
Nem volt rendben az autó alvázszáma.