Bűnügyek

Életveszélyes lett a vita, őrizetben a bántalmazó

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonnal elfogták azt a férfit, aki veszekedés közben életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének Ládbesenyőn.

Elfogás Cegléden

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A körülmények tisztázása jelenleg is tart.

Körözés alapján fogták el

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették a kétrendbeli lopással gyanúsítható 53 éves helyi asszonyt.

Pár órán belül eredményt értek el a rendőrök

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Az Oroszlányban történt lopás feltételezett elkövetőjét is elfogták és a lopott holmit is megtalálták az egyenruhások.

Tetten érték őket

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy emelő és egy sarokcsiszoló segítségével akart katalizátort lopni Salgótarjánban a két férfi.

Családi házból lopott

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.