Elfogták a rendőrök a rakamazi lopásokkal gyanúsítható férfit
A nyomozó hatóság a 29 éves férfit őrizetbe vette.
A nyomozó hatóság a 29 éves férfit őrizetbe vette.
A gyöngyösi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A püspökladányi rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, az eltulajdonított több százezer forintot pedig visszaadták a sértetteknek.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 28 éves zalaapáti nővel szemben folytatott.
Újabb autó feltörésére készült a 37 éves budapesti férfi, amikor tetten érték az angyalföldi rendőrök.
Őrizetben van már az a páros, akik Ózdon bántalmaztak egy domaházai férfit, majd elvették készpénzét és cipőjét.
A komáromi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy héten belül két ingatlanba is betört.
A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint úgy megverte az élettársát, hogy a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Egy idős férfi pénzét vette el a nő, akit rövid időn belül elfogtak a salgótarjáni nyomozók.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai igazoltatás során találták meg az eltulajdonított kábelt a férfinál.